Tudnivalók a vízről

Élettani szempontból a halak számára legfontosabb környezeti tényező a víz. Az akvárium vizének számos fizikai és kémiai tulajdonságának kell meglennie ahhoz, hogy halaink számára megfelejen. A fizikai sajátosságok közül a legfontosabb a hőmérséklet, a szín, a szag és az oxigéntartalom. A kémiai sajátosságok közül élettanilag leglényegesebb a víz oldott sótartalma (keménysége) és kémhatása (pH-értéke).

A víz hőmérséklete

Minden halfaj tartásához és tenyésztéséhez meghatározott vízhőmérséklet szükséges. Általánosságban a hidegvízi halak 5-24 °C közötti vízhőmérsékleten tarthatók: a trópusi fajok pedig 18-30 °C közötti vízhőmérsékletet igényelnek. Ezek a szélső határok. Ezen belül a halfajok optimális vízhőfok-igénye más és más. Az akvárium vizének hőmérséklete ki van téve napi ingadozásoknak. Az volna a legtermészetszerűbb, ha éjjel 2-3 °C-kal alacsonyabbra süllyedne a vízhőmérséklet, mint nappal, ezzel megközelítőleg utánozná a szabad vizek napi hőingadozását. Az ilyen jellegű hőingadozás az akváriumban főleg a teremfűtés intenzitásában mutatkozó éjjel-nappali különbségeket tükrözi akkor, ha fix hő-értékű fűtőtesttel éjjel-nappal fűtünk. Az elterjedt bimetallos hőszabályzók használatával a napi hőingadozás nem hozható létre. Fontos, hogy az akvárium egyes vízrétegei között a hőmérsékletkülönbség ne legyen több 1 °C-nál. A mesterséges szellőztetés fontos szerepet játszik az akvárium vízrétegeinek keverésével, ezáltal a medencén belül nem jöhetnek létre „hőlépcsők". A medencék vizének hőfokát ajánlatos napjában legalább egyszer hőmérővel ellenőrizni, vagy minden különböző szintben elhelyezett és különböző nagyságú medencében állandó hőmérőt tartani.


A víz színe

A friss, csapból vagy kutakból nyert víz kékes-ezüstösen csillogó, ún. nyers víz, de lehet opálos is, amit az alumínium-hidroxid okoz! Hasonló színe van a forralt, a desztillált és a műgyantával lágyított víznek is. Egy-két hét múlva a nyers vízből érett, enyhén zöldes árnyalatú akváriumvíz lesz. Az érett vízszín kialakulásában különböző egysejtű növényi szervezeteknek (algák) döntő szerepük van. Az akváriumi halfajok nagy része jól érzi magát a nyers és érett színű vízben is. Az őserdei folyóvizekből, tőzeges mocsárvidékekről származó fajok (Hyphessobrycon, Rasbora-félék) azonban a sötétebb sárgásbarna vizet kedvelik, mert ez közelíti meg legjobban eredeti környezetük vizeinek színét. A barnás alapszínű víz tőzegfiltrálók beállításával, valamint huminsavas kezdéssel állítható elő.
Az akváriumi víz szürkés, tejszerű. ködös elszíneződését rendszerint mikroszkopikus méretű egysejtűek (Infusoria, Rotatoria) okozzák. Az erősen opálos zöld vízszíneződés lebegő zöldmoszatok túlzott elszaporodása (vízvirágzás) következtében jön létre. Az infusoriásodást tartási, akváriumgondozási hibák okozzák; a vízvirágzást a túl sok fény idézi elő. A lebegő, élő szennyeződés mindkét formája jól működő külső vagy belső szőrökkel megszüntethető, természetesen az előidéző elsődleges okok egyidejű kiküszöbölésével.

A víz szaga
Az akvárium vizének nem lehet kellemetlen szaga. A bűzös szag szerves anyag bomlásának jele. A kén-hidrogén záptojásra emlékeztető, jellegzetes szaga a fehérjék baktériumos bomlását jelzi. Ha a medence talajában sok szerves anyag halmozódott fől (talajfiltráló gyorsítja ezt a folyamatot), ez ott bomlásnak indul, és metán, kén-hidrogén, valamint ammóniagáz keletkezik. A felsorolt gázok mérgezők. A legjobb ilyenkor a víznek legalább egy részét lecserélni és a talajt kimosni. Ha gyors vízcsere és talajcsere valamilyen oknál fogva nem lehetséges, akkor aktív szénnel (hydraffin szén) kell szűrni a medence vizét, mert az tökéletesen megköti a mérgező gázokat. A hydraffin szűrés azonban csak „tüneti kezelés" lehet.


A víz oxigéntartalma

A vízben oldott oxigén származhat a növények asszimilációs tevékenységéből és a vízfelület természetes oxigénmegkötő képességéből. Ez utóbbi lapos medencékben jelentős oxigénforrás lehet. Rendszerint azonban ma már mesterséges szellőztetést alkalmazunk (membrános kompresszor). Minél lassabban száll fel egy-egy buborék, és minél nagyobb felületen érintkezik a vízzel, annál több oxigént képes a víz megkötni. Ebből kifolyólag azonos mennyiségű levegő vízbe vezetésekor a finom porlasztású szellőztetés mindig hatékonyabb, mint a durva porlasztású. A víz hőmérséklete és oxigénmegkötő képessége közötti viszony a másik lényeges összefüggés, ami meghatározza a halak által felvehető oxigén mennyiségét. Minél melegebb a víz, annál kevesebb oxigént tud lekötve tartani azonos légnyomáson.
A melegebb víz abszolút oxigéntartalma kisebb, ugyanakkor a halak melegebb vízben több oxigént igényelnek az intenzívebb anyagcsere-folyamatok miatt. A két összefüggést figyelembe kell venni akkor, ha hirtelen oxigénhiányt észlelünk, vagy arra előre számíthatunk (pl. halszállítás, élő eleség szállítása). Halaink számára 20-24 °C-on elegendő 3-3,5 mg/l, 24-28 °C-on az intenzívebb anyagcsere következtében az 5 mg/l oxigén. Szerencsére számok helyett jobb a halakat figyelni, mert azok a
„pipálásnak" nevezett viselkedésükkel azonnal jelzik az oxigénhiányt. A pipáló hal az akvarista számára gyűlöletes látvány legyen. Egyes halfajok, nem bírják az oxigénhiányt, pipálással nem tudnak levegőt felvenni és rendszerint el is pusztulnak.


A víz keménysége

Az akvárium vize számos oldott vegyületet tartalmaz. A víz keménységét a benne oldott kalcium- (Ca-) és magnézium-(Mg-) sók okozzák. Hazánkban a német keménységi fokot használjuk a vízkeménység mérésére. Egy német keménységi fokú az a víz, amelynek minden literében 10 mg CaO-dal egyenértékű Ca- és Mg-só van.
Megkülönböztetünk változó vagy karbonátkeménységet, és állandó keménységet. A változó keménységet a mész és magnézium szénsavas sói, a hidrokarbonátok Ca(HCO3)2 és Mg(HCO3)2 okozzák. A változó keménységet a víz forralásával részben el lehet távolítani. Az állandó keménységet a kalcium-és magnézium-szulfátok, a kloridok, foszfátok, valamint szerves savak sói és hidroxidjai alkotják. Ezek forralással nem távolíthatók el a vízből. Az akvarisztikai gyakorlatban csak az összes keménységet mérik német fokokban. Jele: nk°.

A különböző halfajok tartására általában megfelelnek a közepes keménységű vizek, sőt szaporításuk is eredményesen megoldható 8-12 nk°-os vízben. Vannak azonban kimondottan lágy vizet kedvelő és csak abban szaporítható halfajok. Néhány díszhalunkat kizárólag nagyon kemény vízben lehet tartani és eredményesen tenyészteni.


A víz kémhatása és pH-értéke

A pH-érték a víz semleges, lúgos vagy savas kémhatásának megjelölésére szolgál. A vegytiszta - semleges kémhatású - víz minden literében tízmilliomod gramm szabad hidrogén- (H-) ion van. A vegytiszta vízben azonban ugyanennyi a hidroxilionok grammsúlya is (OH). A H-ionok a víz savanyúságát, a hidroxilionok a lúgosságot okozzák. A pH (hidrogénion-koncentráció) a vízben jelen levő H-ionok súlyát fejezi ki egy liter vízre vonatkoztatva. A tizedes törttel történő körülményes jelölés elkerülése végett a H-ionok grammsúlyának negatív logaritmusát használjuk.
A savak a vizes oldatokban H-ionokat adnak le, ezzel növelik a víz H-ion-koncentrációját, ugyanakkor csökken az OH-ionoké. Lúgok esetében ennek fordítottja történik. Ezért elegendő a H-ion koncentrációt megállapítani, mert ebből következik az OH-ionok koncentrációja is. A semleges vízben 10-7 gramm H+-ion van, e szám negatív logaritmusa 7. A semleges víz pH-ja tehát 7. A savas kémhatású oldatok pH-értéke 7-nél kisebb, a lúgosaké 7-nél nagyobb. A savas oldatok 1-7 pH-júak, a lúgosak 7-14 pH-jóak lehetnek. A különböző halfajok az 5-9 pH-jú vízben érzik jól magukat. Az 5 alatti és 9 fölötti értékek már pusztulást okoznak (sav-, illetve lúgmérgezés. A víz pH-értéke nem állandó, hanem állandóan változik.
Általában nem tartjuk szükségesnek az akvárium pH-jának rendszeres ellenőrzését. Halaink számára veszélyes pH-eltolódás csak a túlzottan erős megvilágítás és nagymértékű növénytúlszaporodás következtében állhat elő. Ilyenkor a víz túl lúgossá válhat. Hosszan tartó sötétség következtében a halakkal túlnépesített medencében a növények és a halak együttes légzése folytán megnövő szénsavtartalom (H2CO3) okozhat veszélyes mértékű savasodást. A nagyméretű pH-eltolódás tehát csak hibás akváriumgondozás esetén jöhet létre. A mesterséges szellőztetés tovább csökkenti a hirtelen bekövetkező pH-változás lehetőségét. Egyes különleges pH-igényű halak szaporítóvizének elkészítésekor azonban szükséges lehet a pH mérése is. Sajnos a pH pontos mérése csak igen drága, elektromos pH-mérővel lehetséges. Akvarisztikai célra megfelelő a kolorimetriás mérési módszer, indikátorokkal. Az indikátorok olyan vegyületek, amelyek meghatározott pH-tartományban más és más színt mutatnak. Vannak indikátorfolyadékok és indikátorpapírok. Az indikátorpapírok használatát - praktikusságuk ellenére - nem ajánljuk, mert a helytelen raktározás és a legcsekélyebb kezelési hiba miatt is hamis pH-értéket mutatnak. Az indikátorfolyadék 1-14 pH-ig jelzi a tízes (1,0) értékű pH-számokat. A pH tizedes pontosságú vizsgálatára szűkebb határértékű indikátorfolyadékokat kell választani. A savas (6-7,6) pH-tartományban igen jó a bromthymolkék vagy az enyhén lúgos pH-értékek (8-9,6) mérésére a thymolkék. Az akvarisztikai gyakorlatban a legritkább esetben lehet szükség a 6-7,6 pH értékhatáron kívül tizedes pontosságú hidrogénion-koncentráció mérésére. Az indikátorokhoz kérjünk részletes használati utasítást, és ezt nagyon pontosan tartsuk is meg. A díszhalakra, valamint ikráikra élettanilag a víz keménysége és pH-ja együttesen hat.


A víz cser- és huminsavtartalma

Egyes trópusi halfajok cser- és huminsavakban igen gazdag és lágy, fekete, illetve barna vizek lakói. Ilyen fajok főleg a pontylazacok, ikrázó fogaspontyok családjában akadnak. Sokáig a tenyésztés nehéz volta miatt az ún. problémahalak csoportját alkották. Ezek a fajok igénylik a cser- és huminsavak jelenlétét az akvárium vizében különösen akkor, ha tenyészteni is kívánjuk őket. A csapvíz, a desztillált, valamint a műgyantákkal lágyított vizek nem tartalmazzák ezeket az anyagokat, ezért mesterségesen kell őket a vízbe juttatni. Erre alkalmas a csersavpor (tannin), a hegyiláptőzeg és a különböző vegyileg nyert huminanyag kivonatok. A tőzeget, mint szűrő anyagot helyezzük a filtrálóba, és a víz enyhén barnás elszíneződéséig folytassuk a kezelést. A csersavpor gyógyszertárban kapható. Adagolása óvatosságot igényel (100 I vízben 0,2-0,3 g több részletben). A huminanyagkivonatok a használati utasítás szerint adagolandók közvetlenül a kezelendő vízbe. A huminsavak baktericid hatásúak, azonban túladagolva gátolják az ikrák megtermékenyülését azáltal, hogy csökkentik a hím ivarsejtek mozgásképességét.